Miért olyan rohadt nehéz megváltozni?

Miért van az, hogy ha olyan célt tűzünk ki magunk elé, ami arról szól, hogy nekünk akár csak egy kicsit is meg kell változnunk ahhoz, hogy elérjük azt, akkor e célok ijesztő arányban nem teljesülnek?

Elhatározzuk, hogy egészségesebb életmódra váltunk, többet fogunk olvasni, kevesebbet inni és cigizni, vezetőként többet delegálunk, többet beszélünk az embereinkkel „csak úgy”, jobban megismerjük őket, jobb emberré, jobb vezetővé válunk – erről szólnak általában az év elejei fogadalmak. De aztán mi történik?

Nagy lelkesen belekezdünk az újba, aztán egyből jönnek a nehéz pillanatok, a kemény helyzetek. Ilyenkor pedig sajnos pontosan úgy kezdünk el viselkedni, mint eddig. Hiába minden fogadkozás, mintha valami láthatatlan erő húzna vissza minket iszonyú erővel a régi szokásaink, a régi viselkedésünk, a régi szemléletünk felé.

Elgondolkodtál már azon, hogy honnan ered ez az ellenerő? Honnan származik ez a „sötét energia”, ami a változás erejével éppen ellentétes hatást fejt ki, és minél inkább távolodni próbálunk a régi énünktől, annál erősebben húz vissza éppen oda? Hogy miért ilyen rohadt nehéz megváltozni?

Változásról szóló egyéni és csoportos foglalkozásokon sokat dolgozunk a változás pszichológiájával: mi történik pontosan az agyban, a pszichében, milyen dinamikát, lefolyást követ a változásra való reakció, hogyan jutunk el a teljes elutasítástól az elköteleződésig. Ez egy szép téma, talán egyszer megér egy külön bejegyzést is, de sokáig mégsem adott (nekem legalábbis) magyarázatot arra, hogy ez miért pont így működik? Miért alakult ki az a jelenség, hogy az istennek sem akarunk adaptálódni egy új helyzethez? Nem mond ez ellent az alapvető evolúciós logikának? Miért csináljuk ezt magunkkal?

Robert Kegan ezt a jelenséget Immunity to change című könyvében (2009) a változással szembeni immunitásnak nevezte el. Ez a metafora nagyon szépen ragadja meg a jelenség lényegét: amikor a változás szelét megérezzük, a szervezetünk az eddigi rendszer felborulásának veszélyét észleli. Egyből be is bekapcsol egy mechanizmus, amely „viselkedési antitesteket” szabadít fel, amelyek célja az instabilitás megszüntetése és a visszatérés a jó öreg biztonságos állapotba.

De vajon miért nem észleli ez a kis rendszer, hogy a változás után esetleg valami jobb, szebb, könnyebb lesz? Miért dönt egyből a stabilitás visszaállítása mellett, miért nem vizsgálja meg alaposabban a cél eléréséből származó esetleges pozitív következményeket?

Kegan szerint szó sincs arról, hogy ne tenné: az elménk nagyon is vizsgálja a céljainkat, csak éppen nem azokat, amiket éppen kitűztünk magunk elé!

A szakember szerint ilyenkor az alábbi folyamat játszódik le bennünk:

  • Kitűzünk egy új célt, elhatározásra jutunk, hogy mostantól máshogy lesz, mondjuk, hogy mostantól sokkal egészségesebben fogunk élni. Egészséges ételek, kevesebb alkohol, nulla cigaretta.
  • Már az első nehéz helyzetben bekapcsol az immunrendszer és megjelennek az új működést szabotáló viselkedések, amelyek vagy aktívan gátolják a változást vagy csak passzívan lefojtják az új akciókat. Például így:

"Mivel nem lett több időm, délben kénytelen vagyok megvenni gyorsan azt a szelet pizzát, meg hát a sör az csak jó már este egy fárasztó nap után, mivel le tudok tőle lazulni. Kár, hogy minden nap fárasztó… A cigi meg ahhoz kell, hogy tudjak koncentráltan dolgozni nap közben. Majd leszokom, ha nyugisabb időszak lesz.”

Ezen a ponton érdemes ítélkezésektől menteselfogadó szemmel számba venni, hogy pontosan mit is csinálunk. Nagyon fontos információt hordoznak ugyanis ezek a viselkedések. Ezek elfogadásán keresztül jutunk el ugyanis a harmadik ponthoz, ami nem más, mint a rejtett céljaink.

  • Rejtett céloknak nevezi Kegan azokat a háttérben futó kis mini-programokat, amelyek még jóval azelőtt működésbe léptek, hogy egyáltalán az új céljainkról elkezdtünk volna gondolkodni. Ezek mélyebben és masszívabban vannak a viselkedésünkbe rögzülve, sokkal inkább szólnak a valódicéljainkról, mintsem azt elsőre gondolnánk. Az előző példánál maradva:

“Szeretnék sikeres lenni, elismerésre és anyagi jólétre vágyom. Ennek érdekében egész nap a várost járom ügyfelek után kutatva. Fontos számomra a nyugodt alvás, másnap szeretnék kipihenten ébredni, hogy ugyanolyan hatékony tudjak lenni. Nap közben folyamatosan koncentráltnak, fókuszáltnak kell lennem. Gyorskaja, esti kis sör, nap közbeni cigik – így működik a rendszer.”

Gyakran nem vesszük észre, hogy újonnan kitűzött céljaink a rejtett céljainkat támadják.

változási immunrendszerünk pedig semmi mást nem csinál, csak védi ezeket a rejtett célokat!

Oké, de hogyan lehet ebből a 22-es csapdájának látszó helyzetből kitörni? Kegannak erre is van természetesen egy gyakorlatban kipróbált és bevált módszere, ez lesz a következő lépés a modellben.

  • A rejtett célok mögött minden esetben ún. „meghatározó feltételezések” – én inkább úgy fogalmaznék, hogy hiedelmek – állnak. Ezek olyan alapprogram-kódok, ami mentén a mindennapokban működünk. Példabeli emberünknél ez pl. valami ilyesmi lehet:

“Nincs más módszer, mint folyamatosan tövig nyomni a gázt, csak így lehet elérni valamit az életben. A testem az elmém szolgája, ha ez kell, akkor elmegyek a határig. Nem engedhetem meg magamnak még egy percre sem a megállást, mert akkor egy lúzer lennék. Az emberek nem tisztelnének, nem néznének fel rám. „Íme az ember, aki többet is elérhetett volna, ha igazán odateszi magát” – ezt mondanák rám. Szégyellném magam, ha ilyesmi történne.”

A megoldás ilyenkor az, ha felülvizsgáljuk ezeket a meghatározó feltételezéseket, hiedelmeket és felteszünk magunknak néhány meglehetősen kényelmetlen kérdést:

  • Honnan származnak ezek a hiedelmeim? Mikor és kik ültették ezeket belém?
  • Biztos, hogy „mindig”, biztos, hogy „soha”, valóban „képtelen vagyok rá”, tényleg „lehetetlen”? Az „emberek” tényleg „olyanok, hogy”? Nem lehet, hogy a világ ennél összetettebb?
  • Nem lehet az, hogy ezek a dolgok, amikben annyira hiszek, és amik lehetővé tették, hogy eljussak oda, ahol most vagyok, már inkább gátolnak, mint segítenek nekem?
  • Hogyan lehetne másképpen elérni, ami számomra fontos? Elérni úgy, hogy az új céljaim – mert ezek igenis fontosak nekem – is bekerüljenek ebbe az alapprogramba?
  • Hogyan lenne jobb látni magamatés a világot úgy, hogy boldogabbnaksikeresebbnek érezzem magam?

Valahol itt kezdődik az igazi változás. Persze ez nem egy könnyű munka, maga Kegan is több hónapos coaching folyamatokban dolgozott klienseivel ezen. Utána viszont azt tapasztalta, hogy ügyfelei valóban megváltoztak. Még ha a folyamat lassabb is volt, de a változás sokkal tartósabb maradt, mint a hagyományos viselkedésváltozási megközelítés esetén.

Én magam is vallom azt, hogy amikor változtatni szeretnénk magunkon, nagyon is számítanak a szokások és a rutinok, de talán fontosabbak az alapprogramjaink, amik az általános viselkedésünket szabályozzák.

Az alapprogramon változtatni pedig igazán kemény munka.

Talán ezért is olyan rohadt nehéz megváltozni.

Az idézett könyv magyar nyelven:

KEGAN, R., LAHEY, L. L. (2017) Immunis a változásra. HVG könyvek.

Végezetül óriási köszönetem Surányi Kingának, hogy ezt a témát anno ennyire fontossá tette a számomra.

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: google
Google+
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn

További cikkek: