Volt egyszer egy óriás, akit Baltazárnak hívtak. Olyan hatalmas termet volt, hogy a lábainál állva alig lehetett látni az arcát. A feje magasan a házak fölé emelkedett, a két lába pedig olyan volt, mint két megtermett fa. Aki csak elment mellette, tisztelettel kiáltott fel rá:
– Ó, hát te aztán egy igazi óriás vagy!
Ilyenkor Baltazár valami ilyesmit válaszolt nekik:
– Ugyan már, dehogy.
Egyszer egy vándor azt mondta neki:
– Nálad hatalmasabb embert még sosem láttam.
– Hogy lennék hatalmas – kérdezte Baltazár – hiszen nézd csak azt a hegyet ott a távolban! Ahhoz képest én csak egy törpe vagyok.
– De hát az egy hegy, hogy hasonlíthatod magad hozzá? – kérdezte a vándor.
Baltazár nem felelt, csak bámulta tovább a hegyet.
Egy másik vándor néhány nappal később felmászott a városka legmagasabb tornyába, onnan kiáltotta neki:
– Nézd csak, itt vagyok a legmagasabb épület tetején, és éppen csak a derekadig érek fel. Micsoda óriás vagy!
– Ó, dehogy. Egyszer, még sok-sok évvel ezelőtt találkoztam egy másik óriással, akinek még én is csak a derekáig értem fel. Ha ismerted volna! Őhozzá képest én csak egy törpe vagyok. – felelte Baltazár, aztán magába roskadva bámult tovább maga elé.
Így teltek el napok, hónapok, évek, míg egyszer egy csavargó banda elkezdte piszkálni Baltazár lábát. Az óriás semmit sem szólt, csak nézett maga elé. A suhancok bolondnak tartották, és fűrészekkel estek neki a lábának. Baltazár nem védekezett, csak nyöszörgött és jajgatott a magasban. Végül a földre zuhant, mint egy kivágott fa. A városka lakói köréje gyűltek, ő pedig haláltusájában ezt nyöszörögte:
– Látjátok, milyen egy törpe vagyok? Most már elhiszitek nekem?
A falu bölcse odalépett mellé és azt mondta neki:
– Megnyugodhatsz – elérted, amit akartál.
Amikor az óriást eltemették, azt írták a sírkövére: „Itt nyugszik Baltazár, a törpe”
Eredeti történet:
„A kis óriás” in: Martin Wehrle (2017)
Coaching-kincsesláda, Ccoach. 215. o.
