„Meg kell tanulnunk ’deltában’ gondolkodni!”
Ezt a mondatot egy tegnapi, vezetői visszajelzésről szóló tréningem zárókörében mondta az egyik résztvevő. Tökéletesen megragadta azt a dilemmát, amivel sokan – nem csak vezetők – küzdenek a visszajelzésekkel kapcsolatban.
A pozitív vagy megerősítő visszajelzések mellett ugyanis egyfajta emberi rutinként időről-időre rámutatunk mások hiányosságára, gyengeségeire is (negatív visszajelzés). A gond ezzel csak az, hogy a kutatások szerint az efféle visszajelzések nemhogy csökkentenék, hanem számos esetben egyenesen növelik a nemkívánatos viselkedés jövőbeli előfordulásának esélyét. Hogy lehet ez?
„Ahol a figyelem, ott az energia – ahol az energia, ott a növekedés”
Az agyunk furcsa módon működik: mindig annak ad teret, amire a figyelmi reflektorunk irányul. Ha az erősségeidre fókuszálsz, akkor azokban erősödsz meg, szerzel önbizalmat. Ha a gyengeségeid megszüntetésére, akkor a gondolataid akörül fognak forogni, hogy miben vagy „nem elég jó”, ezzel teret adsz a bizonytalanságodnak, kevésbé leszel kezdeményező, kerülöd a nehezebb feladatokat, mindezen gondolatok pedig meggátolnak abban, hogy elindulj a megoldás irányába.
A deltában való gondolkodás (a delta a változás jele – innen az elnevezés) egy visszajelző beszélgetés során azt jelenti, hogy a hibák, hiányosságok puszta kiemelése helyett az alábbiakról kezdünk el közösen gondolkodni:
- hogyan lehetne a jövőben a hasonló helyzetekben másképp viselkedni, reagálni;
- mit érdemes tenni annak érdekében, hogy az adott szituációra jellemző csapdákba ne belesétáljunk, hanem átugorjuk azokat;
- miben fejlesszük magunkat ahhoz, hogy magabiztosabban vegyük az efféle akadályokat;
- ehhez milyen erőfeszítésre, felkészülésre van szükség?
Egy jó visszajelző beszélgetésben a visszajelzést adó partner hozzáállásában egyszerre jelenik meg az erőfeszítések elismerésének őszintesége, az erősségek kidomborítása és a deltában gondolkodás.
Utóbbi valódi figyelmet, a helyzet megértését, empátiát követel meg tőlünk, vagyis „melós”. Munkánk, figyelmünk azonban bőségesen megtérül: bizalmi kapcsolatot létesít köztünk, egy megosztott térbe helyezi a problémát, amin azután közösen dolgozhatunk: tisztázó kérdésekkel segíthetjük a helyzet jobb megértét, ötleteinkkel pedig bővíthetjük a megoldási javaslatok körét. Ebben a közös problématérben egyenrangú partnerekként veszünk részt, célunk a megoldás megtalálása és a kölcsönös tanulás, a felelősség azonban mindvégig a visszajelzést kapó partnerünknél marad. Ez bizony nem puszta technika vagy módszer, ez egy gondolkodásmód!
A megoldás-orientált megközelítés divatos fogalom lett manapság, de rengetegen félreértik, egyfajta „mindegy mi van, akkor is megcsináljuk valahogy” hozzáállásnak gondolják. Hányszor hallottuk (vagy mondtuk mi magunk is netán), hogy „oldjuk meg Zolikám valahogy…”? Kérdem én, hol van itt a közös problématér, az empátia, a megértés igénye, a közös fejlődés élménye?
Ezért aztán, ha valódi, érdemi visszajelzést szeretnél adni valakinek, akkor kövesd a cikk eleji tréningrésztvevő tanácsát: tanulj meg deltában gondolkodni!
